máj 28

6. Rész

1982,  Los Angeles

 

Tegnap este az ébresztő órámat reggel 5-re állítottam, mert korán akartam felkelni, hogy meg tudjam beszélni anyuval ezt a New York dolgot…

– Szia, anyu! – köszöntem neki a nappaliba érve, de csak halkan, nehogy felébresszem Henryt.

– Jó reggelt! Miért keltél ilyen korán megint?

– Csak mert mondani akarok valamit. Valami fontos dolgot.

– Akkor ülj le, és mondd.

Leültem mellé a kanapéra.

– Tehát. A tánc, amit Michaellel találunk ki, az az egyik klippjének a koreográfiája lesz. És már majdnem kész vagyunk vele. Szóval, ha készen leszünk, akkor nekem nem sok munkám maradna… Michael felhozta azt az ötletet, hogy lehetnék majd az egyik háttértáncosa, tudod, a koncerteken, meg a turnéin… És a klipet már elkezdték forgatni. New Yorkba kell majd menniük, a forgatást befejezni. És Michael azt szeretné, hogy én is menjek velük… És az az igazság, hogy szívesen mennék én is New Yorkba velük…

– Hát most erre mit mondjak? – fogta a homlokát

– Mehetek velük?

– Mikor akarnának indulni?

– Amikor kész lesz a tánc.

– És az mikor lesz?

– Michael szerint 2-3 nap…

– Mehetsz, de azért majd gyere haza is látogatóba.

– Oké, anyu, köszi!

– De nekem most mennem kell dolgozni… Henryvel mi legyen?

– Hogy érted?

– Úgy, hogy elviszed suliba, vagy gyalogoljon?

– Gyalog megy, nem viszem el.

– Oké. Na, akkor majd találkozunk! Szia!

Ezt bírom anyuban. Hogy ilyen korán lelép, és iszonyat későn ér haza.

Felmentem az emeleti fürdőszobába, és elkezdtem készülődni. Megvolt a fogmosás, a fürdés, na de vagy egy órát vacakoltam azzal, hogy mit vegyek fel… Próbáltam nem felkelteni Henryt, de ez nem sikerült.

– Te neked meg mi bajod van, miért tombolsz?

– Nem tudom, hogy mit vegyek fel!

– Ilyen nincs!!!! Miért nem hagysz aludni?!?!?!

– Jól van, na, menj, aludj még egy kicsit, csöndben leszek.

– Már késő, mert nem tudok vissza aludni. Már próbáltam, de nem sikerült.

Nagyon viccesen nézett ki az öcsém! A szőke haja az egekig ért, olyan kócos volt. És ráadásul olyan kis aranyos abban a kockás pizsamájában! Az emberek, akik Henryt, és engem meglátnak egymás mellett sétálni, bele sem gondolnak, hogy mi testvérek vagyunk, mert egyáltalán nem hasonlítunk egymásra. Henrynek szőke haja, kék szeme van, nekem barna hajam, barna szemem. Az az egy közös  külső tulajdonságunk van, hogy mind a ketten vékonyak vagyunk. Bár Henry tíz éves, én meg tizenhét. Mindjárt tizennyolc.

– Engem is engedj be a fürdőszobába! – mondta

– Most én készülődök!

– De nekem sietősebb, mindjárt nyolc óra, és az te sem szeretnéd, hogyha elkésnék!

– De engem meg ki fognak rúgni, ha elkések!

– Oké, akkor készülődj, de gyorsan!

Mikor készen lettem, Henry következett, de már nem vártam meg, amíg kész lesz, én elindultam.

Most kivételesen nem késtem el, de Michael már várt rám.

– Szia! – köszönt

– Szia! Régóta vársz már?

– Igen. De nem baj…

– Képzeld, anyu megengedte, hogy veletek menjek New Yorkba!

– Tudtam, hogy meg fogja engedni! Olyan jó!

Ekkor megölelt, az én szívem meg sokkal hevesebben vert, mint máskor. Valamiért mindig, amikor megölel, én totálisan odáig vagyok… Most hogy őszinte legyen magammal, azért egy kicsit tényleg tetszik nekem Michael… De ez nem szerelem…

Miután átöltözött, és én is, elkezdtük folytatni a táncot, és miután vagy 2 órát táncoltunk, Michael kérte, hogy tartsunk szünetet.

– Még tegnap beszéltem a menedzseremmel, és megengedte, hogy gyere New Yorkba. És holnapután indulnánk, ha holnap a táncot be tudjuk fejezni. Szóval szerintem elkezdhetsz csomagolni.

– Rendben. Csak hogy az öcsémnek hogy fogom ezt előadni, azt még nem tudom.

– Majd megérti.

– De bármennyire is idegesítő vagyok, akkor is hiányoznék neki.

– Először is: nem vagy idegesítő. Ha az lennél,  akkor nem szeretnélek ennyire.

Ezt nem értettem. „Nem szeretnélek ennyire “. Ez mit takar vajon?

– Hogy érted?

– Ohh, sehogy, lényegtelen.

– Oké… Furcsa vagy..

– Másodszor is: ha meg itt maradnál Los Angelesben, akkor meg nekem hiányoznál, de nagyon!

– Ohh, te aranyos! – öleltem meg.

– Szeretlek!

– Igen, én is! – ekkor hírtelen elengedett

– Persze csak barátként. – pirult el, és kicsit elhúzódott.

Nemsokára befejeztük a munkát mára.

– Egész jól haladunk!

– Igen, jól. – mondta. – Maradsz egy kicsit?

– Igen. Maradok.

Megint leültünk egy padra, egymás mellé. Nem tudom, hogy miért, de átöleltem.

Ő elkezdte simogatni a fejem..

– Miért csinálod? – kérdeztem

–  Mert ezt szeretném csinálni… Zavar?

– Nem… Csináld csak… Nyugodtan.

Ekkor elengedtem, és elé mentem. A földet nézte, én felemeltem a fejét, és adtam a homlokára egy puszit.

– Az arcomra is! – mondta, én meg az arcára is adtam.

– És most te adj nekem!

Ő is adott nekem. Én azon gondolkodtam, hogy mi nem is vagyunk egymásba szerelmesek, de akkor is úgy viselkedünk, mit a szerelmesek.

– Nem akarsz megcsókolni? – kérdeztem hülyeségből

– Hát… Nem. Nem tudom. – jött zavarba

– Csak vicc volt. Meg ne merd tenni. – nevettem

– Nem volt jó vicc. – sértődött meg

– Jól van, nem volt az… Szeretlek.

– Én is szeretlek.

Megint ölelkeztünk.

– Menni kell.

– Gyere, akkor menjünk.

Miután elbúcsúzkodtunk, én hazamentem, és csak arra tudtam gondolni, hogy most vajon Michael szerelmes belém?

Csak mert mikor megkérdeztem tőle, hogy nem e akar  megcsókolni, azt mondta, hogy nem tudom… Meg mindig zavarba jön.. Szerelmes lenne belém? De ami még inkább érdekel, az az, hogy vajon én szerelmes vagyok e belé?

 

máj 19

5. Rész

1982. Los Angeles

 

Elég korán keltem, még a nap is alig volt fent. Még nem volt kedvem készülődni, ezért lementem a nappaliba, ahol anyu kávézott. Henry még aludt.

– Szia, anyu! – köszöntem neki suttogva

– Szia, Liz! Hogy hogy ilyen korán keltél?

– Nem tudom.

– Jót aludtál?

– Igen, nagyon jót.

– Gondoltam. – szerintem anyu látta a nagyon értetlen, álmos arckifejezésem, így hozzátette: – Mikor hazaértem, már mind a ketten aludtatok.

– Jahh, tényleg. A tegnap. Jó volt a tegnapi nap, és nagyon kimerítő.

– Mit csináltatok?

– Elmentünk vásárolgatni. Hosszú ideje ez volt az első, hogy én és Henry együtt csináltunk bármit is. Azon kívül, hogy egymást piszkáljuk…

– Ennek örülök. Akkor jól elvoltatok.

– Igen, jól.

– Nekem nemsokára mennem kell dolgozni. Henryt elviszed a suliba?

– Nem, majd gyalogol. Vagy megy busszal.

– Képzelem, hogy mennyire fog neki örülni.

– Nem baj. Én is ma korán megyek.

– Hogyhogy?

– Csak Michael múltkor piszkált, hogy későn értem oda. Na, majd ma én fogom őt.

– De miért piszkál?

– Csak hülyeségből. Nem gondolja komolyan, és én sem.

– Akkor jó. Elvagytok egymással?

– Igen, elvagyunk. Michael nagyon aranyos.

– Akkor jó.

– Aput mikor láthatjuk?

– Nem tudom, régen beszéltem vele. Biztos, hogy Karácsonykor hazajön.

– Igen, ezt tudom, de nem tud elöbb?

– Nem hiszem, sok a dolga.

– Értem.

– Na, én megyek dolgozni, Henry meg majd gyalogol. Te mikor jössz ma haza?

– Még nem tudom.

– Hát jó. Akkor szia!

Azzal anyu elment. 7 óra volt. Henryt fel kellene ébreszteni. Berontottam a szobájába.

– Henry!!! Ébresztő!!!

– Ne már!!! Megint hétfő!!!! Ne!!!!!

– És ma gyalog mész a suliba.

– Miért?!

– Mert én ma elöbb megyek dolgozni. Én készülődök.

Bementem a fürdőszobába, és a szokásos reggeli rutin.

– Oké, én mentem!

– Várj!

– Jajj, mi van?

– Kérdezd meg Jacksontól, hogy lesz e a pasid!

– Dehogyis! Te nem vagy normális!!!

– Hát jó… Na, szia!

– Szia!

El is indultam: kiálltam a kocsival a garázsból. Ma nem is volt annyira forgalmas az út. Negyed nyolcra értem oda, és alig alig egy embert láttam. Nem voltak sokan. Akit kerestem, az Karen volt, de inkább ő talált meg engem.

– Szia, Elisabeth!

– Helló, Karen, figyelj, a múlt pénteken az az eset, amikor… – nem tudtam a mondatomat befejezni, mert félbeszakított:

– Figyelj, elhiszem… Nem kell magyarázkodni. Ha szeretitek egymást, akkor nekem nincs beleszólásom.

– Nem! Nem vagyunk együtt Michaellel. De ha együtt is lennénk, téged az miért zavarna? Szerelmes vagy Michaelbe?

– Nem, csak barátok vagyunk. De szerintem te és Michael összejöhetnétek. Szép pár lennétek.

– De én nem szeretem Michaelt úgy. Ő csak egy barát.

– Pedig ahogy ránézel… És ő is rád… Cukik lennétek együtt! Szerintem szereted Michaelt, csak még magadnak sem mered beismerni. Tényleg nem szereted?

– Csak barátok vagyunk.

– Nem is tetszik?

– Nem.

– Egy kicsit sem?

– Na, jó, talán egy nagyon kicsit. De tényleg csak nagyon kicsit!

– Pedig édes fiú. Illene hozzád!

– Gondolod?

– Tudom. És szerintem ő is szeret téged.

– Azt nem hiszem. De nekem mennem kell.

– Akkor menj. Michaelre vársz?

– Öhhm.. Igen. Dolgozni kell. Nemsokára kész a tánc.

– Akkor jó, sok sikert.

Bementem a terembe, ahol táncolni szoktunk. Ameddig Michaelre vártam, átöltöztem. Nemsokára ő is megérkezett:

– Késtél! – mosolyogtam

– Pedig siettem!

– De most én értem ide elöbb.

– Most az egyszer! – mosolygott ő is – Átöltözöm.

Gyorsan öltözött.

– Amúgy ti már elkezdtétek forgatni a klipet?

– Már rég. Csak a forgatások többnyire este vannak. És ha kész lesz a tánc, akkor megyünk New Yorkba, és ott fejezzük be a klipet.

– De akkor velem mi lesz?

– Jössz velem.

– De én minek kellek?

– Hát majd valamit kitalálunk, de jössz velem, az az egy biztos.

– Hát jó.

– Mondjuk a koncerteken lehetsz háttértáncos. Az jó lesz?

– Nekem igen, anyunak lehet hogy nem.

– De akkor is velem jössz.

– Minek kellek neked oda?

– Hiányoznál.

– Ohh, te! – öleltem meg – Te is nekem.

–  Öhhm… Akkor folytassuk a táncot.

– Megint elpirultál! Cuki vagy!

– De ne hozz megint zavarba!

– Már zavarban vagy, késő! Miért pirulsz el mindig?

– Nem tudom, én ilyen vagyok.

Folytattuk a táncot, természetesen közben rengeteget hülyéskedtünk.

– Mikor megyünk New Yorkba?

– Ha kész a tánc.

– Akkor gyorsan fejezzük be!

– Szívesen jönnél, igaz?

– Igen, menni akarok, szabad?

– Persze. Mindenféleképpen jössz te is!

– Akkor jó.

Mikor a munkaidőnek vége lett, nagyon nem volt kedvem hazamenni.

– Hány nap kell még ahhoz, hogy a táncot befejezzük?

– Megközelítőleg még 2-3 nap. Ha ilyen jól haladunk, mint ma.

– Már várom. Remélem, hogy anyu is beleegyezik.

– Bele fog, hidd el! Már nagy vagy, nem tarthat otthon…

– Igen, ez igaz.

– Hazamenjünk?

– Ne! Maradj…

– Maradok.

Leültünk a földre. Fejemet a vállára hajtottam.

– Jó veled lenni.

– Veled is, nagyon jó. Szeretek veled lenni.

– Én is… Karen félreértette a pénteki dolgot…

– Tudom, beszéltem vele.

– Igen, én is. Szerinte mi cukik vagyunk együtt.

– Neked is ezt mondta? Nekem is.

– Hülyeségeket beszél…nem?

– Hát… Nem tudom… Lehet…

– Miért mondod ezt?

– Lényegtelen.

– Nem az… Tudni akarom, hogy miért mondod ezt.

– Lehet igaza van, nem?

– Lehet… Nem tudom… Karen szerint mi szép pár lennénk.

– Nekem is ezt mondta. Idegesítő vagyok ezzel a témával?

– Csak kicsit. Csak barátként szeretlek. Bármennyire is többet akarsz… Csak barátok vagyunk. Fogadd el ezt.

– Tudom… De én nem akarok többet.

– Áááá, nem, látom rajtad.

– Nem igaz.

– Tényleg nem?

– Nem.

– Értem. Már mennem kéne.

– Rendben, akkor menjünk. Azért anyukádnak mondd el ezt a New York dolgot, jó?

– Persze… Megölelhetlek?

Nem válaszolt, ő ölelt meg engem. A szívem majd kiugrott a helyéről. Éreztem az ő szívének dobbanásait? Az ő szíve is olyan hevesen vert, mint az enyém.

– Mostmár tényleg menni kell. – mondta

– Igen.

– Akkor szia!

– Szia!

Legszívesebben vele maradtam volna örökké, de nem lehetett. Csendben, és fáradtan vezettem haza. Anyu még nem volt otthon, csak Henry, akivel nem sok szót váltottunk.

Nagyon álmos voltam, hamar feküdtem le aludni.

Csak Michaelre tudtam gondolni… Mit is érzek iránta?

máj 16

4. Rész

Sziasztok!

Ebben a részben nem szerepel Michael…😶 egy kicsit rövidre sikerült.😶 és bénára.

 

1982. Los Angeles, reggel 8 óra

Reggel nem volt otthon anyu, amin nagyon meglepődtem. Mostanában már majdnem minden nap dolgozik. Henryt kezdtem el keresni, de nem találtam meg egykönnyen. Először a szobájában kezdtem el keresni, de nem volt ott. A nappaliban sem. A konyhában, a vendégszobában, a fürdőben, anyuék szobájában sem. Feladtam. Nem érdekelt, hogy hol van. Leültem a konyhába, és megreggeliztem. Reggeli után a szokásos napi rutin: fogmosás, öltözést, mosakodás, fésülködés. Mostanában nem igen smikelem ki magam, de itthonra sose szoktam, mert minek? Ez kb fél óra volt ma. Henry meg éppen bejött a lakásba, mikor én kijöttem a fürdőből.

– Te meg hol voltál?

– Neked is szia. Az udvaron voltam.

– Miért?

– Már az udvarra sem szabad kimennem?!?!?!

– De, igen.

– Mi újság van?

– Semmi, unatkozom, dolgozni akarok menni.

– Hogy szerelmeskedhess Jacksonnal, igaz?

– Nem. Nem vagyok szerelmes Michaelbe. Az tegnap csak egy baráti ölelés volt.

– Ja, persze, mindenki ezt mondja, de aztán az összes fiú-lány „barát” összejön. Te és Jackson sem lesztek külömbek. Ti is össze fogtok jönni. Tudom.

– Ohh, pont te tudod ezt, mi?

– Ki lehet következtetni. Olyan hülye vagy! Ott van a közeledben Michael Jackson, egy híres akárki, és nem akarsz vele járni?!?!?! Én nem értéket téged.

– Ohh, én szívesen neked adom Jacksont, ha szerelmes vagy belé, csak szólni kell.

– Én nem vagyok meleg!!!

– Tudod jól, hogy csak hülyéskedtem!

– Pedig az jó lenne, ha Jackson a családunkba tartozna.

– De én nem akarom. És segíts kitalálni, hogy mit csináljak ma!

– Én?! Miért éppen én?

– Találj már ki valamit!

– Oké, menjünk el vásárolni!

– Jó. Miket vegyünk?

– Nem tudom, amit akarsz.

– Jó, induljunk.

Henry felvett egy dzsekit, aztán kiálltam a kocsival a garázsból, és meg is céloztunk egy bevásárlóközpontot. Ruhákat, cipőket, sminkeket vásároltunk. Henry is olyan vásárlás mániás mint én, hiszen két nővére van: Julia és én. Julia is nagyon shopping mániás. Emlékszem, régebben mindig elmentünk Juliával vásárolni, kár, hogy mostmár nem nagyon tudunk, mert ő már külön él, a pasiával. Még szerencse, hogy Henry itt van nekem. Pedig ha Julia tudná, hogy Michaellel dolgozok együtt!  Bár ő nem nagyon szereti Michael dalait…

A nap nagyon gyorsan elment, mind a ketten hulla fáradtan értünk haza, este 6-ra…

Anyu csak hétkor ért haza, de mi már akkor aludtunk. És holnap végre újra mehetek dolgozni!

máj 14

3. Rész

Sziasztok!

Megint újabb rész!😃😃😃

 

1982. Los Angeles, reggel 8 óra

 

Mikor reggel felkeltem, nagy csönd volt, ami itthon nagyon szokatlan. Gyorsan lementem, és se nem Henryt, se nem anyut nem találtam itthon. Ránéztem az órára: reggel 8 óra. Hirtelen azt sem tudtam, hol vagyok… REGGEL 8 ÓRA!!!!!!! El fogok késni. Ilyen nincs… A 3. munkanapon elkések…Nagyon gyorsan összeszedtem a holmimat, fogat mondtam, és felvettem egy farmernadrágot, és egy piros pólót. Sminkelni sem volt időm, mert negyed kilenc volt, mire otthonról elindultam. Megint hatalmas nagy dugó volt az úton. Fél 10-re értem oda. Mike kimomdott mókás kedvében volt.

– Szia! Elkéstél! – nevetett

– Ebben mégis mi olyan vicces?!

– Béna vagy! – nevetett még mindig

– Te vagy a béna! – mondtam, és elkezdtem kergetőzni vele, amit mind a ketten nagyon élveztük. Szegény Michael kifáradt, én meg utolértem, és adtam neki egy kis pofont.

– Ezt meg miért? – kérdezte az arcát fogva

– Mert azt mondtad, hogy béna vagyok.

– De ez fájt.

– Ohh, Mike, olyan gyenge kisfiú vagy! Nem is volt erős!

– Képzelem, hogy akkor neked mi az erős!

– Hát nem ez.

– Most adj rá puszit!

– Álmaidban… Mi vagy te, kisfiú?

– Nem!

– Oké. Dolgozni is kéne egyébként.

– De én most nem akarok.

– Hidd el, én sem…

– Akkor mit csináljunk?

– Nem tudom. Találj ki valamit!

– Én? Mit?

– Amit akarsz.

– De haladnunk kéne a tánccal!

– Jól állunk vele. Most nem kell.

– De én nem azért vagyok itt, hogy baromkodjak!

– Akkor mehetsz haza, mert ma mást nem fogunk csinálni! – nevetett

– Na, jó, lehet hogy mégiscsak maradok.

– Tudtam. Nem akarsz elmenni.

– Persze, hogy nem.

Ránéztem az arcára, és majdnem megfulladtam a nevetéstől!

– Most meg mi van?!?!

– Meglátszik az arcodon a tenyerem nyoma, az elöbbi pofontól!!!

– És ez neked vicces?

– Te is nevettél azon, hogy elkéstem!

– Jó, de az tényleg vicces volt!

– Ez is az!

– Tényleg az?

– Nézz a tükörbe!

Belenézett a tükörbe, és elnevette magát.

– Ez tényleg vicces!

– Azért annyira nem. Inkább cuki.

– Cuki?

– Igen.

Ekkor annyira elvörösödött, hogy a tenyerem nyoma az arcán egybeolvadt a bőre színével.

– De édes!!!!

– Mi?

– Te, amikor zavarban vagy! Cuki. És ez valamit elárul… – mosolyogtam

– Amikor mondod rám, hogy cuki, meg édes, na az is elárul valamit!

– Oké, inkább hagyjuk…

– Na, most te vörösödtél el!

– Mert zavarba hozol!

– Ez is elárul valamit!

– Fejezd be.

– Nem.

– Miért nem?

– Mert kiszedem belőled, amit akarok tudni!

– Legyél konkrét!

– Nem akarok az lenni.

– De igen.

– Nem.

– Mindegy. Ha már táncolni nem akarsz, akkor legalább mondd meg, mit csináljunk?

– Nem tudom. Bújócska?

– Egy táncteremben?

– Oké, na, ezt nem gondoltam át.

– Nagyon nem.

– Fogócska?

– Te vagy a fogó!

Elkezdtem rohanni, ő meg utánam.

– Utol foglak érni!

– Nem.

Tovább futottam, majd kifáradtam, és megálltam.

– És most kéne pofont adnom neked!

– Miért?

– Mert te is adtál nekem! Az az egy szerencséd van, hogy lányokat nem bántok.

– Ne haragudj…

– Mostmár késő!

– Haragszol?

– Nem.

Ekkor a tegnapihoz hasonlóképpen megölelt, amit én is viszonoztam.

– Hát ti meg mit csináltok?!?!?!?!?!!?! – hallottam meg Karen hangját. Majdnem szívinfarktust kaptam, és Michael is.

– Semmit! Te miért vagy itt? – kérdezte Michael határozottan

– Frank keres titeket. De ha tudtam volna, akkor nem jöttem volna be.

– Nem volt semmi!

– Áhh, látom… Mind a ketten elpirultatok!

– Mit akar Frank?

– Nem tudom.

Kimentünk a teremből, és Frank ott várt. Nem volt túl boldog az arckifejezése.

– Hogy haladtok a tánccal? – kérdezte mérgesen, én meg  eléggé ideges voltam, Michael viszont határozottan válaszolt:

– Nagyon jól.

– Át sem vagytok öltözve!

– Az elméletet vettük át.

– 11 óra van. Majdnem 3 órán keresztül?!?!?!

Ekkor Karen közbeszólt:

– Nem táncoltak, csak szerelmeskedtek.

– Igaz ez, Michael?!?!?!?!

– Nem. Csak megöleltem Elisabethet…

– Miért?

– Lényegtelen.

– Még egy ilyen, és Elisabeth ki lesz rúgva. Felőlem szerelmeskedhettek, de munkaidőn kívül! Érthető voltam?

– Igen.

Karen és Frank elmentek a dolgukra, Michael és én meg folytatni a táncot.

– Szép volt, Michael! Most ezek tényleg azt hiszik, hogy mi együtt vagyunk!

– Jól van, na… Megint nem gondoltam át.

– Legközelebb gondolkodj egy kicsit!!!

– Ne haragudj rám.

– De haragszok!!! Folytassuk inkább a táncot…

– Oké… Öltözz át.

– Öltözz át te…

– Kezdd…

Elmentem átöltözni. Alig szóltunk egymáshoz. Csak a tánccal kapcsolatos dolgokat beszéltük meg.

– Ki kezdi a visszaöltözést? – kérdezte

– Én. – elmentem, és visszaöltöztem.

– Most te jössz.

– Megvársz?

– Még nem tudom.

Elment. Miközben öltözött, én próbáltam nem sírni.

– Tudtam, hogy megvársz.

– Nem akartam gonosz lenni.

– Még mindig haragszol?

– Már nem annyira…

– Megölelhetlek?

– Nem tudom, hogy jó ötlet e…

– Nincs itt senki rajtunk kívül.

– Akkor igen. Adj egy puszit is.

Így tett. Megölelt, és egy puszit is adott. Én is adtam neki, kérés nélkül.

– Szerintem menjünk.

– Igen, de elöbb adj még egy puszit!

– Telhetetlen! – nevetett, majd megpuszilt.

– Nem vagyok az, csak jól esik. Gyere, menjünk.

– Jó. Akkor mi most kibékültünk?

– Igen. De mivel olyan jóban vagy Karennel, beszéld meg vele, hogy mi nem vagyunk együtt.

– Oké, majd beszélek vele.

– Sejtettem, hogy ezt válaszolod.

– Ne legyél féltékeny!

– Nem vagyok.

– Áhh, nem…. Látom rajtad. Nem tudod letagadni.

– Én megyek… Szia!

– Várj!

– Miért?

– Ugye most nem lesz megint harag?

– Nem, miért lenne?

– Akkor jó. De ígérd meg!

– Megígérem.

Odamentem hozzá, és adtam neki egy puszit.

– Sejtettem, hogy ez lesz a következő cselekedeted.

– Szeretlek. Barátként.

– Én is szeretlek.

Elbúcsúzkodtunk egymástól, mert holnap ugye nincsen munkanap. Szokatlanul csendes volt a hazaút. Igaz, még csak öt óra volt, de alig voltak autók az úton. Pedig Los Angeles elég forgalmas város. Végig a mai napon gondolkodtam. Még szerencse, hogy Michaellel kibékültünk, de vajon Karen most mérges rám? Mert nem volt túl vidám, amikor meglátta, ahogy Michaellel ölelkezünk. Ez a harmadik munkanapom volt csak, de már kihúztam a gyufát… Frank is mérges rám…  Nemsokára hazaértem. Anyu már otthon volt. Henry is.

– Sziasztok! – köszöntem.

– Szia, Liz! – köszönt anyu – Milyen napod volt ma?

– Tűrhető. Majd hétfőn jobb lesz.

– Miért, mi történt?

Elmondtam anyunak mindent.

– Legközelebb majd akkor ölelkezzetek, ha nincs a közeletekben senki.

– Mi is azt hittük, hogy nem volt… Amúgy Henry hol van?

– Szobájában.

– Akkor köszönök neki.

Berontottam Henryhez.

– Neked is Szia! – mondtam

– Ja, szia! Mi újság?

– Semmi különleges.

– Milyen volt ma a munka?

– Tűrhető.

– Amúgy hallottam, azt amit az előbb anyuval beszéltél. Te szerelmes vagy Jacksonba?

– Nem.

– Akkor meg miért ölelgeted őt?

– Jajj, hagyj már… Én megyek.

Ma korán feküdtem le aludni. Azon gondolkodtam, hogy lehet igaza van Henrynek?

Szerelmes lennék Michaelbe? Nem, az lehetetlen. De ő hogy elpirult, mikor azt mondtam rá, hogy cuki, meg hogy édes. Meg mikor mondtam neki, hogy szeretem barátként, akkor ő azt mondta, hogy „én is”. Nem mondta hozzá, hogy barátként… Nem szerettem belé, az lehetetlen… Az nem lehet… Olyan nincs… Miért épp én kellenék neki?

 

 

 

máj 13

2. Rész

Sziasztok!

Újabb rész, megint egy kicsit béna lett.

 

1982. Los Angeles, reggel 7 óra

Arra keltem fel, hogy az öcsém tombol a nappaliban. Nem tudtam visszaludni, ezért én is lementem, és elkezdtem ordibálni vele.

– Henry!!!!! Nyugodj már le!!!!! Te nem vagy normális! Hajnalok hajnalán itt kell üvöltöznöd?! Mi a problémád?

– Nem találom a matekkönyvemet!

– És minek ordibálni? Keresd meg!

– De nincs idő! Mindjárt fél 8!!!!  Menni kell a suliba!!!! És matekkal kezdünk! És ha nem lesz meg a könyvem, akkor megint rossz jegyet kapok, és anyu megint nagyon ki fog akadni.

– Mindegy, még van időd. Anyu hol van?

–  Az udvaron…

– És mit csinál?

– Nem tudom. Segíts inkább megkeresni a könyvemet!

– Dehogy segítek, nekem is el kell készülnöm!

– Miért kéne?

– Mert mennem kell dolgozni!

– Oké. Amúgy milyen volt tegnap?

– Jó.

– Esetleg bővebben?

– Nagyon jó.

– Reménytelen eset vagy. Találkoztál Michael Jacksonnal?

– Igen.

– Szerzel nekem tőle autogramot?

– Ha adsz egy cetlit.

Azzal elrohant, és egy papírt hozott.

– Tessék! Erre szerezz nekem egy autogramot.

– Oké.

Ebben a pillanatban bejött anyu is az udvarról.

– Jó reggelt, Liz! Ilyen hamar felkeltél?

– Szia, muszáj volt, mert Henry felkeltette.

– Még véletlenül sem hagyod a nővéred,  Henry?

– Nem. Elveszett a matekkönyvem. És azt keresem.

– Akkor gyorsan. Liz, én ma elviszem Henryt a suliba, és aztán megyek én is dolgozni. Elvigyelek?

– Nem kell, mert nekem csak fél kilenckor kell mennem munkába. De azért köszönöm.

– Rendben.

– MEGVAN!!!!!!!!! – hallottam meg Henry hangját.

– Na jól van, megyek készülődni.

– Várj! Én ma 6 óráig dolgozok megint. Henry meg egyedül jön haza. Te mikor?

– Ugyanúgy 5 órakkor.

– Rendben. Gyere Henry, indulunk!

Azzal anyu kiment, Henry meg utána. Én meg bementem a fürdőszobába, és megmosakodtam, felöltöztem. Ma is farmernadrágot vettem fel, fehér trikóval, és egy zöld kardigánnal, mert ma is olyan jó idő volt mint tegnap.

Nemsokára el is indultam. Az úton kimondottan nagy dugó volt. Mindig valamilyen szinten dugó van, de most egy kicsit nagyobb volt, így épphogy nem késtem el.

Ezúttal tudtam, hogy hova kell menni. Michael már ott volt.

– Szia! Már vártalak! – mondta

– Szia, siettem, csak nagy dugó volt.

– Nincsen semmi baj. Hogy vagy?

– Jól, köszönöm. És te?

– Én is.

– Akkor jó. Ki kezdi az átöltözést?

– Ma kezdd te.

– Ohh, ha sokáig szeretnél várni, akkor jó. – nevettem

– Megvárlak, ne aggódj!

Én elmentem átöltözni, ő meg gondolom várt rám. Szándékosan sokáig öltöztem, csak hogy idegesítsem őt egy kicsit.

– Szeretsz engem idegesíteni, igaz? – mosolygott

– Igen.

– Nagyon gonosz vagy. Na, akkor most én jövök.

Azzal elment átöltözni. És most én vártam.

– Mike, holnap is munkanap?

– Igen.

– Vasárnap is?

– Nem, vasárnap pihenünk.

– Ne már!

– Te olyan munkamániás vagy!

– Nem vagyok, csak szeretek itt dolgozni.

– Ennek örülök. – mosolygott.

– Gondolom te vagy a munkamániás, biztos, hogy éjjel nappal fent vagy, és egy percet sem alszol!

– Miből gondolod?

– Hogy lehet neked ennyi zenéd, hogyha nem éjjel nappal írod őket?!

– Szeretek dalokat írni.

– Az jó dolog, na de ennyit?

– Igen.

– Munkamániás!

– Nem igaz!

– Jó, nem igaz, de most kéne továbbfejleszteni a táncot.

– Igen, ez igaz.

El is kezdtük a táncot folytatni. Most tényleg keményen dolgoztunk, és nem csak hülyéskedtünk. Michael nagyon jól táncol! És nagyon jó fej. Nem is tartottunk most szünetet, csak 5 órakkor, ami nagyon hamar eljött. Én, szívem szerint maradtam volna még egy kicsit. De nem nagyon lehetett. Gyorsan visszaöltöztünk, ezúttal Michael kezdte, és aztán jöttem én. Nagyon rendes volt tőle, hogy nem lépett le egyből, hanem engem is megvárt.

– Most gyors voltál! – mondta

– Igen, megint siettem. Megyünk?

– Maradjunk.

– Miért?

– Mert jó itt. Maradsz velem?

– Maradok.

Leültem mellé, és egy pár percig néma csendben voltunk.

– Mike, aláírod ezt a papírt az öcsémnek?

– Persze. – mondta, majd aláírta. – Ezt hiányoltam.

– Mit?

– Hogy még nem kértél aláírást.

– Az öcsémnek lesz.

– Tehát nem magadnak?

– Nem.

– Ez olyan furcsa, te vagy az egyetlen, aki nem magának kért.

– Én nem az alapján ítélem meg az embert, hogy híres e, vagy sem. Egy híres ember is lehet ugyanolyan jófej, mint egy átlagember, vagy akár fordítva is.

– Ez most jólesett. – mosolygott – De tényleg. Ezt most őszintén mondtad?

– Igen. Nagyon jófej vagy. Kedvellek. Barátként.

– Én is téged barátként.

–  Tudod, szükségem van nekem is barátokra. Igazi barátokra.

– Tudom. Mint minden embernek. Neked is. Én a barátod vagyok.

Ekkor olyat tett, amit nem is vártam volna tőle sohasem. Megölelt. Nagyon jólesett.

– Köszönöm.

– Ez csak természetes.

– Megyünk?

– Igen, mostmár ideje.

Elindultunk. Az utóbbi 10 percben, mintha más ember lett volna. Letörtnek, szomorúnak láttam, és legszívesebben még egyszer ölelkeztem volna vele.

– Akkor én megyek. – mondtam

– Rendben.

– Szomorú vagy?

– Nem.

– Akkor mosolyogj!

Ekkor megint felnevetett, és mostmár újra örömöt láttam a szemében.

– Te mindig jobb kedvre derítesz!

– Csak tegnap ismertelek meg!

– És ennyi idő pont elég ahhoz, hogy tudjak bízni benned.

Olyan boldogságot éreztem hírtelen… Olyan jó, ha valaki megbízik benned… Olyan szívesen megöleltem volna, de nem tudtam, hogy jó ötlet e. Így csak elköszöntem tőle, és mentünk a dolgunkra. Én haza. Gondolom ő is. Otthon ezúttal nem mondtam el mindent anyunak, de viszont Henry örült az aláírásnak.

Én meg ezúttal jót aludtam este.

 

máj 11

1. Rész

Sziasztok! Ebben a részben már Michael is szerepel.😃😃😃😃😃 bocsánat, de az első részek még ilyen szürreálisak lesznek, mint ez is lett, de aztán helyre fog állni a rend.😃 Mindenkinek jó olvasást!😃

 

1982. Los Angeles

Reggel még aludtam volna egy kicsit, de rájöttem, hogy ma már dolgoznom is kell, így nem lehetett. Mikor lementem a nappaliba, az volt az első dolgom, hogy megnézzem, mennyi az idő. 6 óra, tehát még nem késtem el. Fél kilencre kell a kibérelt „csarnok” szerű valamihez érnünk, ahol majd kitaláljuk Jacksonnal a táncot. Mert hát igen, én magam elég nehezen találnék ki bármiféle táncot is. Csak egy szó: munkamegosztás…  Észrevettem, hogy anyu hagyott üzenetet egy cetlin, amit a konyhában, az asztalon hagyott.  Röviden összefoglalta, hogy Henryt ma én vigyem el az iskolába, mert neki ma korán el kellett menni. Na, szuper! Még egy pluszmunka. Ma biztos, hogy korán keltem az öcsém, mert nekem is el kell mennem dolgozni, és Henryt ismerve, megint egy fél óráig fog vacakolni, direkt azért, hogy engem még idegesebbé tegyen.  Gyorsan felmentem az emeletre, és berontottam az öcsém szobájába.

– Ébresztő!!!!!!!!

– Mi bajod van már???? – pattant fel ijedtében

– Kelj fel, én viszlek ma suliba!

– Miért?

– Mert anyu dolgozik. És öltözz már fel, nem akarok elkésni a munkából!

– Mikor kezdtek?

– Fél kilenckor.

– De akkor hogy a francba késnél már el?

– Nekem is el kell készülnöm. Siess!!!

Azzal kimentem a szobájából, és bementem a fürdőszobába. Megfürödtem, fogat mostam, majd felöltöztem. Kora szeptemberi időjárásnak megfelelően egy farmernadrágot, egy fekete trikót, és egy farmerdzsekit vettem fel. Csak egy kicsi sminket kentem fel magamra, amúgy sem vagyok egy sminkelős típus.

– Hát te még mindig vacakolsz? – kérdezte az öcsém

– Csendben maradnál egy kicsit?

– Miért?

– Csak mert idegesítő vagy!

-Oké, oké…

Eddig a tükörben néztem magam, most egy pillanatra ránéztem Henryre. Nem tudtam eldönteni, hogy sírjak vagy nevessek. Ott állt elöttem az öcsém,  farmernadrágban, fekete pólóban, és széthúzott fekete bőrdzsekiben, fején baseball sapka volt.

– Henry? Ezt ugye nem gondolod komolyan?

– De igen, miért ne?

– Komolyan divat diktátor akarsz lenni?

– Nem, csak ma így van kedvem öltözködni.

– Kit akarsz már megint elcsábítani? Megint azt a lányt?  Hogy is hívják?

– Jessica. De nem őt…

– Mindegy is, ülj be a kocsiba.

– De nem álltál ki vele a garázsból!

– Ohh, majd mindjárt!

Gyorsan egy táskába raktam váltó ruhámat, csak mert mégsem lehet farmerban táncolni.

Ezenkívül magammal vittem egy üveg vizet, és egy zacskó nápolyit is.

Bezártam a lakást, és kimentünk az udvarra. Én bementem a garázsba, és kiálltam a fekete mercédesszel.

Henry beszállt mellém, de én hátraküldtem.

– Neked hátul a helyed!

– De ne csináld már ezt velem! A kis pisisek ülnek hátul.

– Nem érdekel, akkor most te is kis pisis leszel!

Kívételesen nem vitatkozott velem, és beült hátra.

Kevesebb mint 10 perc elteltével kiraktam őt a suli elött.

– Egyedül jössz ma haza, én 5-ig dolgozok.

– Mi? Nem akarok ma gyalogolni!

– De én nem leszek, és anyu sem!

– Akkor apu?

– Apu most nagyon messze dolgozik, hogy jönne el érted?!

– Oké, na. Anyu mikor ér haza?

– Azt hiszem, 6 órakkor.

– Akkor átmehetek az egyik osztálytársamhoz?

– Éntőlem? Kihez?

– Jameshez.

– Oké. 5-re gyere haza.

-Oké. Szevasz!

– Szia.

Mikor ilyen „barátságosan” elköszöntem Henrytől, én mentem dolgozni. Henry épphogy nem késett el, mert 7:54 volt, mikor beért. Nekem még volt időm.

Mikor odaértem a helyszínre, kétségbeesetten kezdtem keresni valakit, aki ismerős is, akivel már találkoztam tegnap. Nem volt nagy a tolongás, legfeljebb 10 ember volt ott rajtam kívül. Pechemre csak egy szőke nővel találtam szembe magam.

–  Szia. Biztos te vagy az új koreográfus.

– Szia. Igen, én vagyok. Nem tudod, hogy hova kéne mennem, vagy ilyesmi?

– Nem, majd Michael menedzsere fog odavezető, ahová menni kell.

– Értem. De addig mit csináljak?

– Nem, tudom.

– Te is itt dolgozol?

– Igen. Michael sinkese vagyok. Karen Faye.

– Elisabeth Johnson.

– Szép neved van.

– Köszönöm. Michaellel barátok vagytok?

– Igen, barátok.

– Az nagyon jó.

Ebben a szent pillanatban megérkezett Michael menedzsere is.

– Na, de jó, hogy már itt is vagy, gyere velem.

– Oké… Szia, Karen!

– Szia!

– Látom, hogy megismerkedtél Karennel is.

– Igen.

– Van egy olyan érzésem, hogy Michael és te remekül fogtok együtt dolgozni!

– Ohhhh….. Igen?

– Hát persze!

Fél perc múlva egy nagy teremben találtam magam. Michael már ott volt, én meg majdnem elájulam.

– Jól van, én most magatokra hagylak titeket, találjátok ki a táncot.

Azzal elment, én meg Michaellel maradtam. Egyből megindult felém:

– Szia, én Michael Jackson vagyok, de gondolom már ismered a nevem. És téged hogy hívnak?

– Szia, Elisabeth Johnson vagyok.

– De szép neved van!

– Köszönöm.

– Ismersz már itt valakit? Bemutassalak egy pár embernek?

– Majd késöbb. Egyébként már megismertem Karent. Meg ugye a menedzseredet.

– Igen… Frank bolondos egy fickó.

Ezen nevettünk egy jót.

– Hát igen. Itt valahol át tudok öltözni a tánchoz?

– Hát nem tudom, mindjárt keresek valami helyet. Életemben először vagyok itt. Még nekem is át kell öltöznöm. Nézd, ott van valami öltöző féleség.

– Kezdd te az öltözést, nekem ez egy fél órát vesz igénybe.

Megint nevettünk.

Michael elment átöltözni, én meg addig vártam, majd fordítva.

– Nem is öltözöl olyan sokáig!

– Siettem. – mondtam.

Neki is kezdtünk a táncnak. Egész jól haladtunk. Michael mutatott lépéseket, majd én, és némelyiket beletettük az egész koreográfiába. Kb egy óráig csak táncoltunk.

– Elisabeth, tartsunk egy kis szünetet!

– Rendben.

Leültünk egymás mellé, és csak beszélgettünk.

– Lehet a nevedet valahogy becézni?

– Igen. Liz.

– Oké. Akkor így foglak hívni, Liz.

– Jól van, Mike.

Megint csak nevettünk.

– Mire kell ez a tánc? – kérdeztem

– Az új klipphez.

– A te klipped lesz?

– Igen.

– Melyik dalodhoz?

– Thriller.

– És ha ez a tánc készen lesz, akkor mi lesz a munkám?

– Majd még kitaláljuk, de dolgozhatsz itt továbbra is. Lesznek még klippek. És háttértáncos is lehetsz. Majd kitaláljuk.

– Értem, köszönöm.

Ekkor Mike elkezdett valami szendvicset enni, én meg a nápolyit.

– Ebből kérsz? – kínáltam meg

– Egyet.

Mikor befejeztük az evést, újra neki álltunk a táncnak, és a vége felé Frank is megnézte, hogy hogy haladunk. Elég hamar eljött az 5 óra, és menni kellett haza. Visszaöltöztünk az utcai ruhánkba.

– Most hazamész? – kérdezte

– Igen.

– Gyalog mész?

– Kocsival.

– Tudsz vezetni? Ilyen fiatalon?

– 17 éves vagyok. Mindjárt 18.  Nemrég szereztem meg a jogosítványt.

– Én is nem rég. De én szörnyen vezetek, ne akarj velem egy kocsiban ülni.

Megint jót nevettünk.

– Hidd el, én is.

– Ohh…

– Na akkor én megyek, az öcsém már biztos otthon van, és vár.

– Van öcséd?

– Igen. Henry. Meg egy nővérem, Julia.

– Értem. Na, akkor én is megyek. Holnap találkozunk ugyanígy fél 9-kor.

– Rendben, szia!

– Szia!

Azzal én hazamentem. Nem tudom, hogy mi volt Henryvel, de ő már aludt. 5-kor.

Anyunak meg  mindent elmeséltem.

Én is korán feküdtem le aludni, !ért eléggé elfáradtam.

 

 

 

 

 

 

 

máj 09

Bevezető rész

Sziasztok!

Ez a rész még nem igazán Michaelről szól, ezért lett amolyan bevezető rész. Jó szórakozást!

 

1982.  Los Angeles

Reggel 6 óra

Egy unalmas reggel, bár nekem kb. Minden nap unalmas. Jót tenne egy kis változás az életemben. Most végre nincs több suli, mert megvolt az érettségi. Egész életemben ezt vártam, na de most, hogy nem tudok többet a suli miatt kínlódni, így mit kezdjek magammal?! Anyu szerint el kéne kezdenem dolgozni, és szerintem meg is fogom fogadni a tanácsát.

Reggeliztem, és el is kezdtem magamnak munkát keresni.

Kb 4 óra keresgélés után találtam egy munkát, amit szerintem késöbb nagyon is meg fogok bánni, hogy elvállaltam. A késöbbiekben, vagy hogy helyesen fogalmazzunk, holnaptól Michael Jackson egyik koreográfusa leszek. Igazából örülök neki, hogy a pop királyával kell majd együtt dolgoznom, csak hát szerintem anyu nem erre gondolt, mikor azt mondta, hogy keressek magamnak munkát.

Mikor hazaértem, az öcsém, Henry egyből letámadott:

– Na végre, hogy itthon vagy!!!!

– Miért, már megint csináltál valamit, amit nem akarsz, hogy anyu megtudjon?

– Hát, őőő….

– Na, ki vele!

– Lógtam tegnap az utolsó óráról, és ezért ma kaptam egy beírást.

– Ez érthető, mégis miért lógsz?

– Mert utálom a matekot.

– De attól még nem lóghatsz!

– Oké, de segíts, hogy mondjam el anyunak?

– Nem kell, majd én elmondom neki.

– Ohh… Kösz… De amúgy hol voltál?

– Kerestem magamnak munkát.

– Nem is mondtad, hogy dolgozni fogsz.

– De mondtam, csak nem figyeltél.

Ekkor láttam rajta, hogy kicsit elszégyellte magát.

– Mindegy. Mit fogsz dolgozni?

– Koreográfus leszek.

– És az meg mire jó?

– Megtanítja az embereknek a táncot.

– De ki az az idióta, aki meg akar tanulni táncolni?

– A Koreográfus nem minden embert tanít meg táncolni. Csak a hírességeket.

– Akkor te hírességekkel fogsz együtt dolgozni?

– Hát… Mondhatni igen.

– Kivel?

– Nem mondom meg!

– De kérlek!!!!!!! Kivel???????

– Michael Jacksonnal.

– Ez komoly?!?!?!?!?!?!?!?!

–  Igen.

– De majd bemutatsz engem neki?

– Majd talán.

– Oké, de én most lelépek itthonról.

– Miért?

– Mert anyu üvöltözni fog velem a beírásért.

– Nem mehetsz el.

–  Oké, na…

Azzal elindult a szobája felé, de utána ordítottam:

– Henry!!!!

– Mivan?

– Ne mondj erről az egészről semmit sem Juliának!

– Nem is fogunk vele találkozni egy darabig! Spanyolországban van, a pasiával, elfelejtetted?

– Jajj, tényleg.

Mikor elment az öcsém, én is felmentem az emeletre, a szobámba, és elkezdtem Michael Jackson dalait üvöltetni.

Holnap fogom kezdeni az új munkámat. És eléggé ideges vagyok. És anyu mit fog szólni hozzá? Na meg még Henry beírását is el kell majd mondanom, hiszen megígértem.

Este 5 óra felé anyu is megérkezett.

– Szia, anyu! – üdvözöltem

– Szia! Mi újság?

– Képzeld, találtam munkát!

-Ohh, igen? Mit?

– Gyere, ülj le a nappaliban, mert ez hosszú lesz.

Azzal leültünk, és el mondtam neki mindent. Egy kicsit meglepődött.

– De ez ilyen állandó munka lesz, vagy csak ideiglenes?

– Állandó. Holnap kezdem.

– De Jackson egy híres énekes, és a világ minden pontján vannak neki koncertjei, meg turnézni is kell majd neki menni. És nem csak itt, Los Angelesben fogja leélni az életét.

– Én tudom ezt, nem is úgy gondoltam, hogy vele fogok menni turnézni. Nem fogok utána járkálni, és lesni minden parancsát. Nem leszek a cselédje.

– Egyébként meg honnan veszed, hogy cselédként fog használni?

– Mert híres. És a híres emberek ilyenek.

– És ha ő nem lesz ilyen?

– Majd meglátjuk holnap.

– Hát jó. Amúgy Henry hol van?

– A szobájában. Elbújt.

– Miért?

– Mert lógott óráról, és beírást kapott.

– HENRY!!!!!!!!! GYERE IDE!!!!!!!!!!! -üvöltött anyu, én meg felmentem a szobámba, és a lépcsőn szembetalálkoztam az öcsémmel.

– Sok sikert, öcsi! – mondtam neki gúnyosan, és elmentem a szobámba, és csak a holnapi napra tudtam gondolni…

 

 

 

máj 07

Szereplők

Sziasztok!

Még mielött az első rész írnám, leírom a történetemben szereplő emberek nevét. Nagy részük csak kitalált.😇

1. Elisabeth Johnson ( én)

2.  Julia Johnson (nővérem)

3.  Henry Johnson (öcsém)

4. Amy és Roger (szüleim)

5. Michael Jackson

6. Michael Jackson testvérei

7. Michael Jackson szülei

8. David, Naomi,  és  Frankie (gyerekeink)

Csak a „ főszereplőket” írtam most le…😇😇😇

máj 05

Helló mindenkinek!

Sziasztok!

Ebben a blogban általam kitalált Michael Jackson fanfiction történeteket fogok írni.😏

Tudom, rengeteg ilyen oldal van már az interneten, de én szeretnék saját blogot írni.

Egy, összefüggő történetet fogok leírni, több részre osztva.

A részek folyamatosan bővülni fognak.

Esetenként lesz benne egy kis 18+., de nem olyan durva.

Mindenkinek jó olvasást!😘😘😘

máj 04

Helló Világ!

Üdv!

Ez az első bejegyzésed.

Most válassz ki egy Neked tetsző sablont a vezérlőpulton (Megjelenés/Sablonok), majd kezdd el a blogolást a Bejegyzések-re kattintva!

Jó blogolást kíván az Ingyenblog.hu Csapata.